2009. febr. 16. 10:02 - írta contra55

 

Az Ön csillagjegye: a SKORPIÓ


Víz-elem, fix minőségű, negatív jellegű, őszi.
Analóg a 8. házzal.

A legszélsőségesebb jegy. A Skorpió számára minden a földi leküzdendő. Egész élete vívódás. A kígyó (aki a földön kúszik), és a sasmadár ( aki fölfelé szárnyal) szimbóluma. A halállal analóg, a legtöbb öngyilkos közülük kerül ki. A földi dolgok vonzzák és taszítják. Épít és rombol.  Mindig függetleníteni akarja magát a külvilágtól, hogy önmagát nevelhesse. Örök problémája, hogy nem tudja kimutatni érzelmeit, pedig nagyon mélyenérző, de a szilárd minőség miatt belefagy a szeretet.
A szilárdság nála védekezés. Harcias, védekezve támad, feltételezi, hogy őt támadják, és már szúr is. Mély megérzései, okkult képességei vannak. Ösztönös félelem van benne például attól a halálnemtől, ami rá vár.
Nehéz társ, még önmagával sem jön ki, nemhogy mással. Nagyon ragaszkodó, nehezen enged el. Komoly sértés számára, ha megszakad egy kapcsolata. Minden szeretkezésben meghal és újjászületik. Évekig is képes szex nélkül élni, ha például meghal a partnere. A nemiség iránt korán érdeklődik, és ez mélyen érdekli. Nem hűséges, de a partnere félrelépését nem tűri.
Óráról-órára is változhatnak szélsőségei.
Vonzódik a túlvilág iránt, a halállal közelről kell találkoznia életében. Fejlett árnyék-személyiség. A tudatalattiba lenyomott dolgokból táplálkozik.
Ő a bolond és a bölcs, a szexkéjenc és a vallási vezető,  a prostituált és az apáca. Hol a szellemi, hol az anyagi győz. Hihetetlenül szívós, és fantasztikus önuralom jellemzi, öntudatát nem veszíti el soha. A jógával biztosan kapcsolatba kerül.
Nem felejt, a sértést nem viseli el, de nem rögtön vág vissza, hanem akkor, amikor az a legfájdalmasabb. Önálló; sem vezető, sem beosztott nem tud lenni. A legkülönbözőbb foglalkozású lehet: hentes, büntetőjogász, bérgyilkos, de lehet pap, és az egészségügyhöz is vonzódhat. Gyakran lesz szigorú pedagógus.
A gyermekért nincs oda, ha nő, általában gond is van a kihordással.
Szülőként túl magasak az elvárásai gyermekével szemben.
A Skorpió-gyermek nehezen kezelhető, igen korán kritikai megjegyzéseket tesz, kételkedik, dacol, legbelülről akarja megismerni a dolgokat. Az összes jegy közül ő vágyik legjobban a szeretetre, ezért nagyon kell tudni őt szeretni, még akkor is, ha ő azt visszafelé nem mutatja. Szigorral és ellenállással nevelni nem lehet.
A sport és a testmozgás fontos, ahol próbára lehet tenni, és le lehet vezetni óriási energiáit. A Skorpió önmagával bánik a legkeményebben.
Feladata eljutni addig, hogy önmagát elfogadja és megszeresse, és ezután tudja majd elfogadni, és megszeretni a külvilágot.
Külső megjelenésében összefogott, erős izomzatú, gyakran szúrós tekintetű. Egészségügyi vonatkozásai a nemi szervek megbetegedései.

Az  Ön  csillagjegyének egyik uralkodó bolygója:  a  MARS:


Az anyag dominál a szellem felett. A szellem az, ami az anyagot alulról mozgásba hozza. Meleg és dominánsan száraz. Pozitív, férfias, aktív.
Az akarat és a szenvedély bolygója. Fokozottan tevékeny, tüzes, szétáradó erejű. Az erőt, a tetterőt, a törekvést az elszántságot, a küzdőképességet, az érvényesülési képességet, az indulatot, a vágykielégítő ösztönöket, a szenvedélyt és a célratörő lendületet képviseli, a vitális erőket. Tudatában van tulajdonságainak, adottságainak és ezeket meg is akarja mutatni.
Imád versenyezni, mindig maximális erőbedobással dolgozik. Stílusa lehengerlő. Kulcsszava: "a cél szentesíti az eszközt", de gyakran brutálisak az eszközei. A Mars a háború bolygója is.
A Mars maga a bátorság, aminek túlzott megjelenése lehet a vakmerőség, az agresszió, melyet ha elfolyt, allergiás megbetegedések léphetnek fel.
A marsikus energiákat sporttal lehet levezetni. Célt kell kitűznie maga elé. Harmonikus tulajdonsága tehát az elszántság, a határozottság, a bizakodás, a tevékenység, a szorgalom, az igyekezet, az önbizalom, az öntudat, a nagylelkűség, a nyíltság, az őszinteség, az igazságszeretés. Szabadsághoz és függetlenséghez ragaszkodó, lelkesedő, gyors, mindenütt  megtalálja a helyét. Élre törekszik. Vezetni, irányítani, de megfelel vezetőnek, engedelmeskedni is tud.

Diszharmonikusan:


lehet elbizakodott, durva, vakmerő, vagy leplezetten gyáva, nyakas, önfejű, heves, indulatos, nyers, brutális, erőszakos, kegyetlen, követelő, zsarnokoskodó, békétlen, összeférhetetlen, elhamarkodott, mértéktelen, bosszúálló, ravasz, türelmetlen, tolakodó, kihívó.
Gyakran látunk sérüléseket rajtuk, fejjel mennek a falnak.
Betegségei elsősorban a gyulladásos betegségek, ezek is elsősorban a fejen /arcüreg-, homloküreg gyulladás/. A szervezeti hatások közül ide tartozik az izomzat, az epe, a vér, és a férfi nemi szervek.
Általában tehát a Mars az ösztönélet tevékeny erőit, az indulatokat, a férfiasságot jellemzi. Férfi képletben az illető férfiasságát, nemiségét, tevékeny erőit és ösztönéletét, női képletben a férfit általában, de különösen nemi vonatkozásban jellemzi. Minden horoszkópban a fenti vonásokra és főleg a tetterőre és céltudatosságra utal.

Istene: Árész, aki sikeres volt a háborúban, de szerencsétlen a szerelemben.
Színe: piros.
Száma: 9.
Ásványa: vas, rubin, arzén.
Nönénye: gyanta, minden erős fűszer.
Állata: ló, tigris, farkas.
Napja: kedd.
Országa: az északi államok.

Az Ön csillagjegyének másik uralkodó bolygója  a  PLÚTÓ:


Meleg, nedves. Pozitív, tevékeny, kettős jellegű, a férfias és a nőies elem keveredik benne, de a tüzes és férfias jelleg van túlsúlyban. Alapállás: el kell tűnnie valami réginek.  Szélsőséges, elsöprő hatású. Rombol és épít. A Mars felsőbb oktávja, a háborúval is analóg. A fekete mágiához kapcsolódik, az alvilág bolygója is.
Mindig mást és újat akar. Az élet és a halál körforgását szimbolizálja. A saját belső energiák mozgása egyfajta igény a Plútónál, a belső megismerő igény igen erős annál az embernél,  akinél a képletben központi helyet foglal el.
A belső erőtartalékokra és a csakrákra is utal. Jelöli a túlvilágot is. A megszállottsággal, a fanatizmussal analóg. Hatása elementáris erejű. A Plútó nemcsak legyőzi, hanem el is pusztítja ellenfelét, megsemmisítő hatású. A teljes megtisztulás lehetőségét hordozza így magában.
Transzformáló hatása van, az ösztönélet energiáit transzformálja pszichés energiákká. Pusztító energiákat is felszabadít, hogy annak helyére újat építsen. Gyakran a meglévő pszichés energiákat is az ösztönélet felé bontja fel.
Ha a képletben központi helyen van (Asc., MC., I. házban), a lényegi változást feltétlenül meg kell valósítani a jelzett életterületen.

A Plútó átveheti a Mars szerepét, ha a Mars visszaszorított helyzetben, esésben van és a Plútó fényszögkapcsolatban áll a Nappal, a Holddal vagy a Vénusszal;  minden formában megnyilvánul ekkor a marsi szerep. A regenerálóképesség így magasabb a belső átalakulások megvalósításában. A Mars szerepét átveheti akkor is, ha a Plútó az I. házban tartózkodik, ekkor a személyiség erős, koncentrált akarattal rendelkezik. Orvosok és természetgyógyászok képletében gyakran a VI. házban van e bolygó.

A Plútó-embernek a színészet nagyon megfelelő foglalkozás, az átalakítást megvalósíthatja azzal, hogy azonosul szerepével, fokozott vágya ugyanis, hogy a hétköznapi szerepből kilépjen. Napi szinten a punk és a hippi-mozgalom a megnyilvánulási formája. Az AIDS is ide tartozik. Ez a betegség az utolsó időben transzformál át, lehetőséget adva arra, hogy mindenképpen átégjen a változáson az ember.
Harmonikus jellemformáló hatása: nagyszabású, mindent magas szempontból összegezve lát, és a végső célnak rendel alá. Önmaga felé igyekszik kerekedni, legyőzi saját lényének alantasabb vonásait. Élretörő, vezetésre hivatott, előrelátó.

Diszharmonikusan:


fanatikus, ellentmondó, kíméletlen, lázadó, kegyetlen, durva, erőszakos, bosszúálló, minden cél nélkül keresi a harcot és az összeütközést, betegesen önös, kielégíthetetlen, gátlásokat és meggondolásokat nem ismerő, nem válogat az eszközökben céljai elérésére. Hajthatatlan, zsarnok, vadul féltékeny lehet. A képletben a felsőbbrendű képességek jelenlétére vagy hiányára mutat, a válságokban tanúsított magatartásra.
Férfi vagy nő horoszkópjában felfokozott értelemben hasonló vonatkozásokat mutat, mint a Mars.
.
Istene: Plutón, az Alvilág ura.

N e d v e s  p r i n c í p i u m :


Nőies, passzív, érzékeny, lágy, formálható, simulékony. Lazulás, alakíthatóság és lelki megnyilatkozások jellemzik. Jelleme enyhítő, megnyugtató. Gyengéd, álmodozó, ingadozó, félénk, tétovázó természetű, szolgálatkész. Saját erő hiányában másokra támaszkodhat. A külső behatások iránt fogékony.
Erős fantáziával, nagy alkalmazkodó- és kiegyensúlyozó képességgel rendelkezik. Szolgálatkészséget, gyerekes tudatlan jóságot jelöl.

H i d e g  p r i n c í p i u m :


A befelé fordulás, a sűrűsödés, a rögzítőhajlam jelölője. Gátlás, félénkség, ellenállás, érzéketlenség, nehézkesség, lassúság, szomorúság, elkedvetlenedés, szemlélődés, tartózkodás jellemzi. Személyét másoktól elválasztja.
Az ész uralkodik a szív felett.

V í z  j e g y :


Hideg - nedves princípiumok.

Nőies, befogadó. Szeretet jellemzi. Nyugodt, hűs, átölelő, körbefollya az akadályt. Lágy, változó, a csendet, a békét, a nyugalmat keresi. Minden kényszertől távoltartja magát. Az érzelmeknek nagy jelentőséget tulajdonít. Álmodozó, fantáziatelt.

V í z t r i g o n


Az elmúlás háromszöge vízjegyekkel: Rák, Skorpió, Halak.

Rák : A múlt, a származás, az otthon.
Skorpió : Amit az egyén látványosan tesz a jövő felé.
Halak : Ami az egyén belső életében történik a jövő felé.

Szétterjedés, útkeresés, törekvéseknek alkalmas medret alakító képesség jellemzi. Átfogó, betöltő, magábazáró hajlam, csiráztató, termést előmozdító. Egyenletes, feltartóztathatatlan, érzelmileg élni vágyás, lemondás. Nedves és hideg jelleg járul hozzá. Negatív jellegűek.

Analóg az elmúlás házaival: IV., 8., 12.

F i x m i n ő s é g ű  j e g y e k


Bika, Oroszlán, Skorpió, Vízöntő.
Érzelmi jellegűek.
Jellemzője a stabilitás, a kitartás, a szilárdság. Lassú, állandó, szívós. Tevékenység több egyensúllyal, kimértséggel, türelemmel. Erőssége a megtartás.

Diszharmonikusan:


makacs, maradi, korlátolt, lusta, hajlíthatatlan.
A lemondást kell megtanulnia, ha ezt önként nem teszi meg, el kell veszítenie valakit vagy valamit, hogy erre a lemondásra rákényszerüljön.

Analóg a követő házakkal ( 2., 5., 8., 11.).

A z  ő s z i  j e g y e k :


Aszerint, hogy a Nap a látszólagos pályáján milyen évszakokban megy át egyes jegyeken, megkülönböztetünk tavaszi, nyári, őszi és téli csoportokat. A jegyek évszakonkénti felosztása szerint a Mérleg, a Skorpió és a Nyilas az őszi csoportba tartozik.
Az őszi jegyek az emberben a befeléfordulást, az átvitt értelembe vett aratást, az érettséget jelölik.
Ezen megkülönböztető tulajdonságok nem a törekvésben és a célban, hanem a kapcsolatteremtésben és az érdeklődésben nyilvánulnak meg.

K a p c s o l a t o k :



 

Tűz - víz elem egymásrahatása:


A nyugalomra áhítozó vizet nem hagyja békén a tűz.  A víz kiolthatja a tüzet.

Tűz - levegő elem egymásrahatása:


A levegő táplálja a tüzet.  A tűz energiát, mozgást ad a levegőnek.

Tűz - föld elem egymásrahatása:


A tűz felperzseli a földet. A föld kiolthatja a tüzet. A föld nem tudja követni a tűz lobogását.

Tűz - tűz elem egymásrahatása:


Két dudás egy csárdában. Versengés, rivalizálás jellemzi a kapcsolatot. Túlzott aktivitásra serkenthetik egymást.

Levegő - víz elem egymásrahatása:


Labilis kapcsolat; "elszállhatnak ", illetve "elúszhatnak" egymás mellett.

Levegő - föld elem egymásrahatása:


Nagyon nehéz a kapcsolatteremtés- és megtartás; a föld nem tudja követni a levegő mozgékonyságát.

Levegő - levegő elem egymásrahatása:


Nem zavarják egymást. Bizonyos életterületeken együtt tudnak működni, de a tartós és tartalmas kapcsolat megteremtése nehéz ebben a jegy - konstellációban.

Föld - víz jegy egymásrahatása:


Harmonikus találkozás. A víz megtermékenyíti a földet.  A föld medret ad a víz folyásának.

Föld - föld elem egymásrahatása:


Mindkettő birtokolni akar. Határokat szabnak, egyik sem enged könnyen. A túlzott ragaszkodás miatt nehezen léphetnek ki a már lejárt időminőségű kapcsolatból.

Társas kapcsolatoknál a fejlettségi szinttől függ a jegykonstellációk működése. Magas szint esetén a kiegészítés jelentősége kerül előtérbe, ekkor pl. a tűz aktivitásra
késztetheti a vizet, a víz pedig az elaszticitás felé terelheti a tüzet; a levegő a könnyedséget hozhatja be a föld számára, míg a föld a realitás, a megtartás tekintetében segíti a levegő fejlődését.

 

Nap-jegy: Skorpió / Ascendens: Vízöntő


Külső megjelenése könnyen félrevezethet másokat: a Vízöntő befolyásának köszönhetően zárkózott és higgadt - döntéseiben mindig az esze irányítja. De magasfeszültségű érzelmei heves áradata is ott fortyog a háttérben kitörésre várva... A Vízöntő befolyásának köszönhetően egyrészt megértőbb, mint Nap-jegye többi képviselője, másrészt könnyebben ki tudja ereszteni mély érzelmei okozta feszültségeket. Nap-jegye rendíthetetlenül szilárd, a Vízöntő azonban egy kis lazaságot, mozgékonyságot csepegtet lelkébe. Ez nemcsak nagy utazókedvet jelent, de fokozza azon rejtélyes képességét is, hogy meglátja mások lelkének mozgatórugóit. Hangulatváltozásai hevesek és intenzívek. Ritka az az ember, akinek ilyen végletes érzelemnyilvánításai vannak: az egyik pillanat perzselő szenvedélyét a fagyos elzárkózás percei válthatják fel. A racionális elemzés alapvetően fontos Önnek, de emellett az intuitív, okkult vonatkozású dolgok is előkelő helyet kapnak. Egyesek hidegnek és túlságosan kritikusnak tarthatják. De soha nem a rosszindulat vezérli: őszinte segítő szándék él Önben. Tárgyilagossága bántó lehet, ha érzékeny pontra tapint rá - de ez csak az igazsághoz viszi közelebb, ami pedig senkinek sem vált még kárára. Jelenléte gyakran ösztönzően hat a környezetére. Mindig is ki fog emelkedni a tömegből, és nem lenne meglepő, ha maradandó nyomot hagyna az utókor számára.


Az Ön  egyik születési  uralkodója : a  SZATURNUSZ


Az anyag dominál a lélek fölött.
Dominánsan hideg és száraz. Az infortuna mayor - a nagy szerencsétlenség. Negatív, passzív, földies, férfias, állandó jellegű,  koncentrált erejű.  A Jupiter opponense. Összehúzódást, merevítést, sűrítést, összefogottságot jelöl.
A szaturnuszi ember befelé forduló, merev, a szükségre mindig  felkészül, visszatart. Következetes, megfontolt,  kitartó. Megtervezi és kivitelezi a dolgokat.
Harmónikus jellemformáló hatása: kiegyensúlyozott, nyugodt, csendes, szívós, céltudatos,  lelkiismeretes, kötelességtudó, megbízható, szívós, kemény és határozott, szorgalmas, körültekintő és előrelátó, meggondolt és óvatos, türelmes, szilárd,  egyszerű, igénytelen, takarékos, tartózkodó, igazságosan szigorú, mértékletes. Lehet félrehúzódó,  magányt kedvelő,  elmélyedő, elmélkedő, gazdálkodni tudó, anyagi értékeket méltányoló, koncentrált, szerény, megingathatatlan és rendíthetetlen, meggyőződésből ragaszkodó.

Diszharmonikusan:


...merev, rideg, szófukar, önző, kicsinyes, számító,  lassú, nehéz felfogású, görcsösen ragaszkodó, makacs, aggodalmaskodó vagy gyáva, bizalmatlan, fanatikus, vakhívő, babonás vagy  hitetlen, búskomorságra hajló,  emberkerülő  vagy embergyűlölő, igazságtalan és kritikus, ravasz, csalfa, fukar, irigy, kérlelhetetlen vagy határozatlan.
Alapvetően pesszimista hozzáállású, de feladata, hogy optimista legyen. A fegyelem és a megfelelés szaturnuszi jelleg.
A Szaturnusz a küszöb őre. A küszöböt csak akkor léphetjük át, ha teljesítettük a kötelességünket. Ahol a Szaturnusz elhelyezkedik a képletünkben, ott le kell mondanunk, ha önként nem, akkor kényszerből.
A Szaturnusz a  lemondást  szimbolizálja.
Összefogottságot, szűkebb lehetőséget jelent. A Szaturnusz csak külső fegyelem, ha valaki felvállalja a sorsát, nem is találkozik a Szaturnusz diszharmónikus vonatkozásaival.
Utal a szenvedés mikéntjére, miértjére, eredetére, és arra, hogy hol, mikor és miben vagyunk próbára téve. Jelzi,  hogy mi a gyenge pontunk. Akadályként, áthághatatlan falként tornyosul előttünk.
Mindenképpen nehézséget okoz, így próbára teszi a lelki érettséget, az akaratot, a tűrőképességet.

Vizsgáztat minket egy-egy nehéz élethelyzetben. Fájdalmakat okoz, szenvedést hoz, de egyúttal megtanít bennünket ezek elviselésére és arra, hogy alávessük magunkat egy magasabb akaratnak.
A Szaturnuszra mindaddig szükségünk van, amíg dacolunk és nem akarunk az egyetemes hatalommal azonosulni, amíg nem tudunk jót és rosszat elfogadni, amíg meg nem érik bennünk,  hogy elfogadjuk azt, ami a természet törvényei felől jön.
A Szaturnusz mindaddig korlátoz, amíg fejlődnünk kell, amíg nem tudunk élni, csak visszaélni a javakkal.
A  Szaturnusz maga a tapasztalat, a lelkiismeret és a karma. A Szaturnusz a koncentráció is, mivel erőfeszítésre késztet, így összes erőnket össze kell szedni, koncentrálni, összpontosítani, sűríteni.
A  meditációt is jelöli, önmagunk megismerését, belső világunkban való elmélyülés folytán.
A Szaturnusz jelöli a sorsot. Itt az előre elrendelés és a szabad akarat kérdése merülhet fel. A szabadságot úgy kell tudnunk használni, hogy elfogadjuk és tudomásul vesszük azt, hogy az egyetemes akarattal szemben a szabad akarat nem érvényesülhet.
Mint elv az öncélúságot, a saját érdekkörbe zártságot, a zárkózottságot, az akadályokat, gátló hatásokat, a megpróbáltatást, az elmélyedést, a megmerevedést és összezsugorodást fejezi ki.

A  szervezetben  a Szaturnusz hatása alatt áll a csontrendszer, az ízületek, különösen a térdtáj, a fogazat, a hallószervek. Lelassult anyagcserebetegségek előidézője.
Általában  tehát  sorstendencia, a karmikus adottság, s mindaz, ami az életben végzetszerűnek látszik.
Az idősebb emberekre, főleg idősebb férfiakra is utal a képletben. A képletben a fentieken kívül még a katasztrófákra, betegségekre,  az ellenálló erőre, a szegénységre, a gátoltatásokra  utal, de kapcsolatban áll az ingatlantulajdonnal is.


Az Ö n  s z ü l e t é s i  t á r s u r a l k o d ó j a :  az  URÁNUSZ


Hideg és dominánsan száraz.
Pozitív, tevékeny, szétáradó erejű.
Hirtelen,  robbanásszerűen bekövetkező, forradalmi változásokat jelöl az egyén életében és tömeghatásában is. Lassan  mozgó  planéta, ezért sok emberre hat egyidejűleg. Forradalmi, technikai, társadalmi változások következnek be hatása  által. Az emberiség egészére vonatkoztatott eszmék jelölője. A Merkúr felsőbb oktávja, annak felfokozott hatása.

Ami nem  hétköznapi hatás, az mind uránuszi hatás. A képletben a zsenialitást jelöli. Jelöl egyfajta különcséget is; az uránuszi ember a feltaláló, a forradalmár, az anarchista. E planétához tartozik a tudományos  technikai civilizációs kutatás, a repülés, az űrkutatás.

Az Uránusz az asztrológiát szimbolizáló bolygó is. Transzcendens planéta,  különlegességet, váratlan és hirtelen eseményeket hoz be, látszólag előrejelzés nélkül, és csak a szimbólumok értőinek nyílnak meg az összefüggések. Villámszerű csapása azonnali, ösztönszerű cselekvésre késztet. Az Uránusz hirtelen megvilágosodást is jelenthet.

Harmonikus helyzetben kiváló értelmi képesség, magasfokú absztrakt, eredeti gondolkodás, reformtörekvések, művészi képességek, filozófusi hajlam, társadalmi-szociális gondok, megoldására törekvés jellemzi.
Szellemes, okos, logikus, tehetséges, lángeszű, ötletes, ösztönös indítékokat követő, lelkesedő, alkotószellemű, érzékeny és finomérzésű, eszményekben hívő, nagyvonalú, erősakaratú, kitartó. Hirtelen és váratlan fordulatokra hajlamos, önálló  és  független. Szereti  a változatosságot, a rendkívüliséget, a szokatlan dolgokat. Az érzékfölötti,  szellemi dolgokra fogékony. A hagyományokhoz nem ragaszkodik, az újat akarja. Lételeme az ellenkezés, nem felel meg neki az átlagos.

Diszharmonikusan:


...anarchista  magatartást,  lázító hajlamot, cinikus hozzáállást kölcsönöz az élethez. Lehet heves,  izgága, robbanékony természetű, megbízhatatlan, kiszámíthatatlan, tiszteletet nélkülöző magatartású, elvtelen.
Kirobbanó indulatú, önfejű, felforgató, pusztító hajlamú, excentrikus, feltűnést kereső, ellentmondó, kicsapongó, perverz, aki nem tűr semmiféle gátlást vagy felsőbbséget.

Lázadó, meggondolatlanul újító és forradalmár, utópiákban hívő rögeszmés, bogaras, érthetetlen és gyökértelen célokat követő.

A szervezetben a központi idegrendszer, a növekedés és mozgásszabályozás, a genetikai készlet, az immunrendszer áll a hatása alatt. Pszichés zavarok, elmével kapcsolatos problémák, daganatos megbetegedések és allergiás betegségek okozója lehet diszharmónia esetén.

Mint elv a magasabb fokú értelmiséget, az intuitív felfogóképességet, a függetlenséget és kötetlenséget, az újítást, az átalakulást, a végleteket képviseli. Általánosságban tehát összefügg mindennel, ami hirtelen, váratlan és meglepő, egyes esetekben katasztrofális hatású.

A szellemiséget, a felsőbbrendű gondolkodást, az új értékeket teremtő értelmet képviseli, így a modern fejlődésre különösen rányomja bélyegét. Az érzékfölötti dolgok pozitív szellemi kutatása is az Uránusz hatása alatt áll.

 

A Nap a Skorpió jegyében


A  Víz fékező hatású, befagyasztja a Tüzet, és saját fagyott világába kényszeríti a Napot. A vitalitás kiemelkedő, szívóssága rendkívüli. Bátor, kitartó, alapvetően harcos, a küzdősportot szereti. Önmagával is harcol. Ha sérelem éri, bosszúálló tud lenni, a  kivárt és a legmegfelelőbb pillanatban. Rendkívül büszke. Hajlamos az elmélyülésre, befelé fordulásra és misztikus dolgok befogadására. Keresi az élet nagy kérdéseire a választ. Szélsőségek jellemzik; vagy érzéki, vagy aszkéta, lehet szenvedélyes, de lehet visszahúzódó.




A Hold az Oroszlán jegyében


Nagy becsvágy jellemzi. Fontos a központi szerep, de kis körben, elsősorban a családban. Erős a naivitása. Nem szereti, ha versenyre késztetik.
Az igazságkeresés fontos a számára. 
Rácsodálkozik a dolgokra. Büszke, impozáns, erőt sugárző a megjelenése. Függetlenségi vágya nagy.
Méltóságteljes, képességeit gyakran túlbecsüli, önös. Az udvarlás fontos a számára. Gyermekével jó a kapcsolata. Gyermekkora színes.


A Nap a házakban



A Nap kiemelkedő jelentőségű mind a születési /radix/, mind a progressziós horoszkópokban. Vitalitásunk, önkifejezésünk jelképe, házhelyzete megmutatja, mely életterületeken tudjuk irányítani ezeket az energiákat.

A Nap a kilencedik házban


A Nap kilencedik házból érkező energiája az Ön szellemének fejlődését, látókörének szélesedését, a testét és elméjét egyaránt egyaránt fejlesztő kihívásokat jelez. Valaha az álmok házának tekintették. Talán azért, mert azok, akiknek horoszkópjában hangsúlyos ez a ház, hajlamosak egy kissé a fellegekben járni. Hogy álmai konkrét valósággá váljanak, gyakorlatias szemléletet kell elsajátítania, és megfelelő irányba kell terelnie gondolkodását. Ebben az esetben képes lesz kifejleszteni képességeit és a legjobban tudja hasznosítani a Nap erejét.

Tudás és ambíció


A továbbképzés - a szó legtágabb értelmében - a kilencedik ház fennhatósága alá tartozik, míg a harmadik ház a fiatalkori tanulmányokra helyezi a hangsúlyt. Az Önéhez hasonló konstellációval rendelkezők között ritkán lehet találkozni olyanokkal, akik a hatvanas éveikben is magolnak. Inkább a tudás elmélyítésének igénye jelentkezik, ami fontos az egyénnek - átgondolt vallásos hitre alapuló - saját életfilozófiája kialakításához.
Önt kevés visszahúzó erő befolyásolja, arra azonban vigyáznia kell, hogy a kemény tanulás közben se nélkülözze az élet mindennapi örömeit, és ne tartsa magától távol a kevésbé intellektuális motiváltságú embereket.
Ez a Nyilas és a Jupiter háza, ezért ha a Nap sextil, vagy trigon fényszöget alkot a Jupiterrel, a ház vonzáskörébe tartozó dolgok szervesen egybeépülnek Önben. Quadrát és szembenállás esetén nehezebb a Nap hatását ellenőrzés alatt tartani, és megőrizni a józan ítélőképességet. A gyakorlatiasságra utaló jeleket mindenképpen másutt keressük a horoszkópban.




A Hold a házakban

A Hold házhelyzete által jelzett ügyek és életszférák különleges fontossággal bírnak az egyén szempontjából, ezért ez kiemelkedő fókuszpontja a horoszkópnak. Minél több bolygóval alkot a Hold fényszöget, hatása annál erőteljesebb lesz. Ha a Nap, vagy az Ascendens jegye a Rák, a Hold még hangsúlyosabb, mint ahogy bizonyos mértékben akkor is, ha a Nap vagy az Ascendens a Bikában van.

A Hold a hatodik házban


E holdhelyzetnek fontos hatása van az egészségre, és a közérzetre. Az egészségre gyakorolt hatás különösen előtérbe kerül, amikor a Hold együttállást alkot a Descendenssel - például nyolc fokon belül a hetedik ház csúcsától - azaz szembenáll az Ascendenssel.

Szokások, rendszeres élet


Fontos, hogy Ön jó szokásokat fejlesszen ki, és legyőzzön egyes negatívakat, mint a dohányzás, az ivás, vagy a kábítószerfogyasztás, amelyek az Ön esetében az átlagosnál is ártalmasabbak. Hogy az önmérséklet mennyire könnyű, vagy nehéz, az a Hold jegyétől és fényszögeitől függ. A Hold és a Neptunusz közötti - illetve adott mértékig a Jupiterrel - valamint a Vénusszal alkotott quadrat nem könnyíti meg a helyzetét, míg a Jupiterrel, vagy a Szaturnusszal alkotott trigon segít; a Mars hatása erősítő. Feszültség és stressz jelentkezik, ha a Hold diszharmonikus fényszöget képez az Uránusszal, és bizonyos fokig a Merkúrral /ez a bolygó erősen kötődik ehhez a házhoz/. A rendszeres napi munkabeosztás szintén kívánatos cél, hogy a Hold emocionális ereje és reakciói állandó ritmust vegyenek fel, és az egyensúly megőrízhető legyen. A hatodik ház kapcsolatban áll a táplálkozással is, amely szintén fegyelmezést igényelhet. Kedvezőtlen feltételek között ugyanis előfordulhat a vigaszételek habzsolása - mint pótcselekvés - vagy ennek szöges ellentettje, a kóros étvágytalanság. Bekövetkezésük valószínűsége különösen akkor növekszik, amikor Ön nehéz szituációkban meghátrálásra kényszerül.
A Hold hatása, ha ellenőrzés alatt tartható, kedvező a hatodik házban. Ha például valamelyik föld-jegyben van, akkor Ön meghatározóan vonzódik a rendszeres élethez, és általában józanul közelíti meg a helyzeteket.



NAP - NEPTUNUSZ Konjunkció (együttállás): erősítik vagy gyengíthetik egymás hatását a bolygók.

(A fényszögkapcsolat ereje: 14.79, orbisz: +2:05')


A konjunkció bizonyos eseteiben nagyfokú érzékenység jelentkezhet és a Nap-jegyének jellemző vonásai gyengülhetnek. Ön fokozott beleérzőképességgel és eleven képzelőerővel rendelkezik. Hajlama van az érzékfeletti dolgok iránt. Következésképpen kevés érzéke van a konkrét dolgokhoz. Vonzódik a zenéhez, művészetekhez, tánchoz, és pszichikus, spirituális, valamint misztikus dolgokhoz. Hajlamos mindenre, ami a tengerrel kapcsolatos. Gyakori az asztrológia iránti érdeklődés és érzék. Ön vonzódhat az okkult tudományokhoz, azonban ezirányú hajlamát ajánlatos racionális mederben tartania. Problémáinak megoldását ne az alkoholban és a kábítószerekben keresse. Bizonyos gyógyszerekre szervezete kedvezőtlenül, vagy allergikusan reagálhat.



NAP - ASCENDENS diszharmonikus fényszögkapcsolatban

(A fényszögkapcsolat ereje: 10.21, orbisz: +3:55')

E fényszög értelmezése erősen házhelyzetfüggő, mivel a ház, amelyben a Nap van a horoszkóp egyik fókuszpontja. Ön bizonyára nagyon szereti otthonát és jogosan büszke rá.



NAP - URÁNUSZ harmonikus fényszögkapcsolatban

(A fényszögkapcsolat ereje: 6.80, orbisz: +3:02')


Eredetiség és gyakran személyes vonzerő fűszerezi a Nap hatását. Érzelmi és idegi energiái megnövekszenek és harmonikusan nyilvánulnak meg. A harmonikus fényszögek óvatosságot és bizonyos lelkesült hajtóerőt biztosítanak, amely olykor hajlamos szeszélyesen megmutatkozni. Hajlamos zsenialitásra és vezetőkészségre, és arra, hogy sikereket érjen el találékony, ötletes gondolataival.



NAP - PLÚTÓ harmonikus fényszögkapcsolatban

(A fényszögkapcsolat ereje: 5.49, orbisz: +3:48')


Hajlamos arra, hogy megszabadítsa magát a kötöttségektől és a kötelékektől. Könnyen megszünteti azt, ami nem kívánatos az Ön számára. Az önelemzőképessége rendszerint adottság. Ha az önmegvalósítás jól sikerül, akkor az anyagi javak, a tehetség szempontjából jól érvényesül. Jelentékenyen és kedvezően megváltozik életútjának iránya, amely lelki megnyugvást és fejlődést eredményez. Az erőit össze kell fognia ebbe a határozott irányba - ha nem tud átnevelődni - akkor szívbetegség alakulhat ki. Az Ön számára fontos a magasabb összefüggések megismerése és kutatása.



Neptunusz - Nap diszharmonikus kapcsolatban
(A fényszögkapcsolat ereje: 196.88, sep 2:10')


Az együttállás még jó radix kapcsolat esetén is eltérítheti a realitásoktól, ezáltal hajlamossá válik illúziók kergetésére. A radix által jelzett lelki problémák most kerülhetnek felszínre, a progresszió felerősíti az olyan jellemhibákat, mint a hazudozás, a tisztességtelenség, az intrikákra való hajlam. Mindezek hozzájárulhatnak a tekintélyvesztéshez, és a munkahelyi problémákhoz, esetleg állásvesztéshez is.  A túlzott féltékenység, a hűtlenség, a titkolódzás válsághelyzeteket teremthet a társkapcsolatában. A mérgek, vagy a helytelenül alkalmazott gyógyszerek egészségi károsodást okozhatnak.



Uránusz - Nap harmonikus kapcsolatban
(A fényszögkapcsolat ereje: 165.00, app 0:40')


Ez a konstelláció lehetővé teszi, hogy áttekintse eddigi életét, az elérteket, és ha igényli a változtatást, akkor tiszta lappal indulhat neki egy "új" életnek. Most rendkívüli életerőt, tettvágyat érez. Előnyös aspektus a váratlan gyógyuláshoz, és a szokatlan gyógymódok alkalmazásához. Legerősebben a lelki, szellemi életét érinti, óriási lelki, szellemi energiákat szabadít fel. Váratlan, véletlenszerű eseményeket hozhat: két ember találkozását, váratlan szerencsejáték nyereséget, sikert a spekulációban, nem várt támogatást, utazásokat.



Szaturnusz - Nap harmonikus kapcsolatban
(A fényszögkapcsolat ereje: 111.38, sep 2:03')


Fiatal korban ezek a progressziók nem fejtik ki teljes hatásukat. Idősebb korban a Szaturnusz házhelyzete szerint hozhat eredményeket, anyagi hasznot, sikereket, azonban ezek csak fáradságos, kitartó munka eredményeképpen érhetők el. Világos célokat és a cél elérésének egyenes útját követeli meg. Javuló egészségi állapotot ígér, és elsősorban a hosszútávú kezelések érhetnek el sikereket. Anyagilag lehetővé teszi a vagyon gyarapodását, stabil körülményeket teremt, de semmit sem ad ingyen. Elősegíti a szilárd kapcsolatok kialakulását. A legjelentősebb hatást akkor fejti ki, ha sarokházakhoz kapcsolódik.



Plútó - Mars együttállásban
(A fényszögkapcsolat ereje: 79.17, sep 2:34')


Az együttállás felszínre hozza erőszakos hajlamait, és önmagát is veszélybe, életveszélybe sodorhatja. A túl nagy energiafelhasználás megerőltetéséhez, egészségi problémákhoz vezethet. A társadalmi hatalmak, vagy a magasabb erők váratlan bukást idézhetnek elő.



Szaturnusz - Plútó együttállásban
(A fényszögkapcsolat ereje: 65.83, app 1:44')


Még az együttállás is egyértelműen negatívnak értékelendő, valamilyen sorsszerű változást, személyes katasztrófát ígérhet a Plútó radix házhelyzetétől függően.



Plútó - Jupiter diszharmonikus kapcsolatban
(A fényszögkapcsolat ereje: 64.76, sep 2:28')


Ebben az időszakban erőszakos cselekmények által okozott károkra számíthat. Szembeszegülhet a törvénnyel, vagy a hatalommal való visszaélés okozhat bukást, nehézségeket. A kalandok, a túlzott kockázatvállalás erkölcsi, szakmai és anyagi téren egyaránt kárt okozhatnak.



Uránusz - Uránusz diszharmonikus kapcsolatban
(A fényszögkapcsolat ereje: 53.14, sep 2:21')

Összefüggésben van a középkor válságával, a kitörés,  a szabadság vágyával, vagy egy  váratlan válsághelyzettel.



Szaturnusz - Neptunusz harmonikus kapcsolatban
(A fényszögkapcsolat ereje: 52.21, app 0:02')

A két égitest radix kapcsolatától függ, hogy ez a konstelláció olyan időszakot hoz-e, amelyben erőfeszítéseit siker koronázhatja, vagy sem. Minél érzékenyebb személyiséget jelöl a Neptun a radixban, annál inkább az érési folyamatot jelöli ez az időszak. A szülött a realitások talaján maradva, mérlegelve a lehetőségeket, kihasználva esélyeit, helyes döntéseket hoz, megfelelően cselekszik. Ekkor képes látóhatárának az anyagi valóságon túli kibővítésére. Eseményekben igen ritkán nyilvánul meg, többnyire inkább pozitív hangulatban, életfelfogásban fejeződik ki.



Uránusz - Neptunusz harmonikus kapcsolatban
(A fényszögkapcsolat ereje: 48.00, sep 1:24')

Ezek az aspektusok eseményekben igen ritkán nyilvánulnak meg, elsősorban szellemi síkon hatnak, és szinte csak azok érzik erősen a hatását, akikben valamilyen természetfölötti, parapszichikai energiák szunnyadnak. Amiről álmodik, vagy amire nagyon vágyik a szülött, az ebben az időszakban váratlanul megvalósul; felerősödik az élni akarás.



Uránusz - Plútó diszharmonikus kapcsolatban
(A fényszögkapcsolat ereje: 44.38, sep 3:07')

Nehezen megoldható válsághelyzeteket eredményez, melyek gyakran kapcsolatban vannak egy szervezettel, csoporttal vagy korosztállyal. Ebben az időszakban a szülött úgy érzi, hogy ki van szolgáltatva valamilyen magasabb hatalomnak.  Házhelyzete mutatja, hogy milyen területen következhetnek be - erős radix pozíció esetén - váratlan balesetek, katasztrófák, - modern eszközök által. Jelezhet halálesetet, vagy öngyilkosság lehetőségét - ha a radix is ezt ígéri.



Merkúr - Hold diszharmonikus kapcsolatban
(A fényszögkapcsolat ereje: 35.50, sep 0:54')

Nyugtalanság, ingerlékenység, rossz idegállapot, melyet a rossz radix Merkúr fokozhat: szívügyekben és egyéb változásokhoz nem talál értelmes megoldást, mely a szíve szerint kívánatos lenne. A konstelláció beilleszkedési, alkalmazkodási problémákat okoz. Hamis önértékelés, intrikák, érzelmei védekeznek az intellektuális elvárások ellen. Művészek számára előnyös lehet az így nyert inspiráció. (Pozitív Mars aspektussal a szülött jól úrrá lehet ingerlékenységén, kedvtelenségén.)



Neptunusz - Neptunusz diszharmonikus kapcsolatban
(A fényszögkapcsolat ereje: 35.36, sep 4:15')

Ebben az időszakban nem képes a realitások talaján tevékenykedni, saját helyzetét helytelenül értékeli, és nem fér hozzá saját belső lényéhez. A konstelláció válsághelyzet okozhat, ha egyéb nehéz progressziókkal egyidőben jelentkezik.



Nap - Nap diszharmonikus kapcsolatban
(A fényszögkapcsolat ereje: 19.89, sep 6:01')


Egyébként is hat, de negyvenöt év magasságában felerősíti az úgynevezett "midlife crisis"-t, azaz a középkori válságot. Minden tekintetben bizonytalan időszakot jelezhet. Egészségi zavarokat és a szellemi egyensúly zavarait hozhatja. A Nap kritikus fényszögei felerősíthetnek vagy aktiválhatnak más progressziókat. A tényleges hatás a radix Nap házhelyzetétől függ.
I. házban -  hibás kezdeményezés, helytelen helyzetfelismerés, problémák a környezettel, a partnerrel, az Asc. helyzete szerinti egészségi probléma.
2. házban - anyagi veszteség, pénzbüntetés, a biztonságos életfeltételek hiánya.
3. házban -  balsikerek a tanulmányokban, vizsgákon, problémák utazásokon, vagy a testvérekkel.
IV. házban -  problémák otthon és a családban, illetve általuk gerjesztett munkahelyi bajok. Kedvezőtlen időszak lakáscseréhez, ingatlanvásárláshoz.
5. házban - balsikerek a vállalkozásokban, spekulációval, szerencsejáték-, tőzsdei veszteség, túlzott élvezetek, szerelmi csalódás.
6. házban:  - csökkent vitalitás, betegségre való hajlam, szív és vérkeringési zavarok, problémák a munkatársakkal, alkalmazottakkal.
VII. házban -  balsikerek a nyilvánosság előtt vagy a partnerkapcsolatban, problémák a kapcsolatban, házasságban, veszteségek pervesztés miatt .
8. házban - egészségi problémák, veszteség a család által, halál vagy örökség miatt.
9. házban -  hamis ideál követése, az élettér kibővítése sikertelen, veszteségek külfölddel, külföldiekkel, utazással kapcsolatban - bíróság, hatóság által.
X. házban -  a karrier, a szakmai felemelkedés akadályai. Becsületvesztés, rágalmak, problémák a szülőkkel, előljárókkal.
11. házban - illúziók, csalódás a barátokban,  támogatókban, illetve a támogatás, a protekció hiánya.
12. házban - betegségre hajlamos, kotlátozott életkörülmények, titkos ellenségek, fogház, kórház.



Vénusz - Vénusz diszharmonikus kapcsolatban
(A fényszögkapcsolat ereje: 16.59, sep 0:33')

Nem teljesülő vágyak, könnyelműség, túl sok kiadás és a radix ház szerinti problémák jellemezhetik ezt az időszakot.



Szaturnusz - Merkúr diszharmonikus kapcsolatban
(A fényszögkapcsolat ereje: 16.33, app 5:22')

Ez az időszak előnytelen a tanulmányok folytatásához, a kereskedelmi tevékenység vagy a karrier építéséhez. Minden túlságosan lassúnak tűnik, és ez türelmetlenné teszi, megviseli az idegeket, és lelki problémákhoz, depresszióhoz vezethet. Túlságosan szubjektív, nem képes beismerni tévedéseit, teljesítményét nem megfelelően értékeli, és nem képes mások felé kinyílni sem.



Plútó - Vénusz együttállásban
(A fényszögkapcsolat ereje: 12.20, app 6:19')

Ez az együttállás szenvedélyes szexuális kapcsolatot hozhat életébe.



Nap - Jupiter harmonikus kapcsolatban
(A fényszögkapcsolat ereje: 10.72, app 2:17')

A Jupiter progressziókat általában túlértékelik, csak abban az esetben van igazi jelentőségük, ha a két égitest a radixban is fényszög kapcsolatban áll egymással.
Általában szerencsés időszakot, jó egészséget, anyagi jólétet, elismerést, kitüntetést hozhat. Jelezheti a magasabb szintű tanulmányokat, a tudás, az ismeretek bővítését, a távoli utazásokat. Kapcsolatban van jogi ügyekkel, perekkel is.
Női horoszkópban jelezhet házasságot.
Gyerekszületést vagy fogamzást inkább akkor ígér, ha valamelyik égitest kapcsolatban áll az 5. házzal.



Jupiter - Merkúr harmonikus kapcsolatban
(A fényszögkapcsolat ereje: 10.38, app 4:37')

Ez a progresszió különösen a Merkúri tevékenységekben ígér eredményeket: a tanulmányok, üzletek, szerződések, írásművek, a vallási vagy filozófiai érdeklődés, az intellektuális tevékenység révén sikereket, anyagi előnyöket érhet el. Kiváló aspektus utazáshoz, kapcsolatok építéséhez.



Nap - Mars harmonikus kapcsolatban
(A fényszögkapcsolat ereje: 10.32, app 2:11')

Az akarat és az energiák összhangja a céltudatos cselekedetek idejét jelöli. Sikerek tűzzel, vassal marsi foglalkozásokban, sportban. Személyes bátorsága révén elért célok, önállósodás, fokozódó életerők, javuló egészségi állapot jellemzi ezt az időszakot. Nagy lelkesedéssel, tetterővel, szenvedélyekkel teli időszak, de veszélyhelyzetek is előfordulhatnak.
Női horoszkópban házasság lehetőségét igéi.



Neptunusz - Jupiter harmonikus kapcsolatban
(A fényszögkapcsolat ereje: 8.36, app 6:08')

Mindkét égitest hasonló elvet képvisel, mindkettő a Halak uralkodója. Ez a konstelláció erősíti a megértést, a lelki-szellemi kapcsolatokat, de itt nem a földi boldogságról, vagy szerencséről van szó! Anyagi előnyökkel csak igen ritkán jár! Kedvező távoli utazásokhoz, tanulmányokhoz, tapasztalatok szerzéséhez. A progresszió felerősíti a jog, a törvények, a vallás, a világnézeti kérdések iránti érdeklődését.



Vénusz - Merkúr harmonikus kapcsolatban
(A fényszögkapcsolat ereje: 4.05, app 4:54')

Olyan időszakot jelez, amelyben gondolkodása kifinomult, diplomatikus, alkalmazkodó, művészi vagy erotikus töltésűvé válik. A merkúri művészetekben igen szépet alkothat az, akinek ezerirányú tehetségét jelzi a radix. Ekkor intenzívebben foglalkozhat a hobbijával is.



Mars - Merkúr harmonikus kapcsolatban
(A fényszögkapcsolat ereje: 3.50, app 5:18')

Az energiákat ésszerűen, célszerűen tudja most felhasználni, kihasználja a kínálkozó lehetőségeket. Rövid távú vállalkozásai anyagi sikereket ígérnek.



Uránusz - Merkúr diszharmonikus kapcsolatban
(A fényszögkapcsolat ereje: 3.05, sep 6:44')

Az uránuszi impulzusokat a Merkúr nem képes feldolgozni, értelmezni, és ennek a következménye idegesség, ingerlékenység, és szellemi nyugtalanság. A merkúri tevékenységekben váratlan balsikerre, veszteségre lehet számítani. Utazás közben bekövetkező szerencsétlenség vagy baleset veszélyét jelezheti ez a konstelláció.
Kihatásai döntően a két égitest radix helyzetétől függnek. Ebben az időszakban azt az életterületet érinti a legtöbb esemény, amelyben ez az együttállás bekövetkezik.



Hold - Hold harmonikus kapcsolatban
(A fényszögkapcsolat ereje: 2.33, app 7:36')

Az együttállás a legerősebb hatású, és mivel a Hold visszatérését jelenti a radixban elfoglalt helyre, ezért a Holdnak a szerepe kiemelkedő ebben az időszakban. A pontos hatás meghatározásához figyelembe kell vennünk a Hold radix fényszög kapcsolatait is.



Hold - Uránusz harmonikus kapcsolatban
(A fényszögkapcsolat ereje: 2.07, sep 4:35')

Ezek a progressziók elsősorban az erős (uránuszi) egyéniséggel rendelkezőknek jeleznek sikereket. Egyébként még a harmonikus aspektusok is problémákat okozhatnak: heves, váratlan érzelmi kitörések, kiszámíthatatlan változások, feszültségek jellemezhetik ezt az időszakot. Mindenben keresi az újat, a változatosságot. Nagy szerepet kap ilyenkor a "véletlen", mely valójában nem az, hanem korábbi magatartásának a következményei.
Jelezheti a váratlan felemelkedést, a szokatlan ötletek által elért hírnevet, a népszerűséget is.



Hold - Plútó harmonikus kapcsolatban
(A fényszögkapcsolat ereje: 1.41, sep 5:21')

Érzelmi téren rendkívüli szenvedélyesség ébred Önben, mely elősegíti saját érdekei érvényesítését is. Ha a radixban a Plútó a hatalomvággyal van kapcsolatban, azt ez a progresszió aktiválhatja. Most kapcsolatba kerülhet a tömegekkel, tömegszervezetekkel, és általuk sikereket érhet el (a radix helyzetnek megfelelő életterületeken). Egészségi szempontból is kedvező időszak elé néz. Női horoszkópban terhesség, szülés lehetőségét jelzi.



dátum  fizikai   érzelmi   szellemi   intuicionális   
 február 09.  -63 % 0 % -28 % -48 %
 február 10.  -82 % +22 % -46 % -61 %
 február 11.  -94 % +43 % -62 % -74 %
 február 12.  -100 % +62 % -76 % -84 %
 február 13.  -98 % +78 % -87 % -92 %
 február 14.  -89 % +90 % -95 % -97 %
 február 15.  -73 % +97 % -99 % -100 %
 február 16.  -52 % +100 % -100 % -100 %
 február 17.  -27 % +97 % -97 % -97 %
 február 18.  0 % +90 % -91 % -92 %
 február 19.  +27 % +78 % -81 % -84 %
 február 20.  +52 % +62 % -69 % -74 %
 február 21.  +73 % +43 % -54 % -61 %
 február 22.  +89 % +22 % -37 % -48 %
 február 23.  +98 % 0 % -19 % -32 %




 február 09.  Fizikailag, szellemileg és intuícionálisan hanyatlóban van. Képtelen kipihenni a fáradtságát és összeszedni magát, ezért ne vállalkozzon szellemi mutatványokra. Erős érzelmek törhetnek elő Önből, amelyek kimerítik.
 február 10.  Érzelmileg passzív fázisban van. Fáradtnak és legyengültnek érzi magát. Próbáljon meg lazítani egy jó könyv, vagy egy jó társaság segítségével.
 február 11.  A február 11.-i bioritmus-kifejtése megegyezik az előző napival.
 február 12.  A február 12.-i bioritmus-kifejtése megegyezik az előző napival.
 február 13.  A február 13.-i bioritmus-kifejtése megegyezik az előző napival.
 február 14.  A február 14.-i bioritmus-kifejtése megegyezik az előző napival.
 február 15.  A február 15.-i bioritmus-kifejtése megegyezik az előző napival.
 február 16.  A február 16.-i bioritmus-kifejtése megegyezik az előző napival.
 február 17.  A február 17.-i bioritmus-kifejtése megegyezik az előző napival.
 február 18.  Ma azt tapasztalja, hogy nincs összhangban önmagával és nincs elegendő fizikai ereje. . Ezt az érzést leginkább fizikai görbéjének fázisváltása okozza. Érzelmi ciklusa viszont pozitív fázisban van, így képes lesz a dolgokat a derűs oldalukról nézni, ha meg tudja őrízni a könnyedségét. Koncentrációs problémái adódhatnak, de lehet hogy most egyszerűen csak nem akarja befogadni az új eszméket. Az ihlete is hiányzik.
 február 19.  Fizikailag és érzelmileg nagyszerű formában van. De az intellektuális és intuícionális görbéi passzív fázisban vannak. Most a megszokottnál lassúbb a felfogóképessége, és a megérzéseiben sem bízhat meg.
 február 20.  A február 20.-i bioritmus-kifejtése megegyezik az előző napival.
 február 21.  A február 21.-i bioritmus-kifejtése megegyezik az előző napival.
 február 22.  A február 22.-i bioritmus-kifejtése megegyezik az előző napival.
 február 23.  Érzelmileg Önnek ez a megpróbáltatások időszaka. Lehangoltnak és túlérzékenynek érezheti magát. Az is előfordulhat, hogy nem nagyon tud ma világosan gondolkodni, vagy nem bízhat megérzéseiben. A balesetveszély lehetősége fennáll!




ez az Ön életének 15799. napja.


 

 



2009. jan. 30. 20:06 - írta contra55










2008. aug. 14. 22:21 - írta contra55


2008. aug. 14. 22:14 - írta contra55


2008. aug. 14. 22:02 - írta contra55 ... és Ricky Martin


2008. aug. 14. 22:01 - írta contra55


2008. aug. 14. 21:52 - írta contra55


2008. aug. 14. 21:43 - írta contra55